2013. október 29., kedd

Even After High

 Hol volt, hol nem volt....

 A Mattel megint jót talált ki. A mindenki által ismert mesehősök gyerekeit formázta meg, persze a szokásos, és szükségszerű körítésekkel együtt, mint filmek, kiegészítők, stb. Az alapötlet, hogy az egész egy iskolában történik, már egyszer sikeres volt, mint tudjuk, a MonsterHigh őrület a mai napig is nagy divat.
Itt a szereplők a szüleik történetét játszák újra, de van persze, aki lázadó, és mást szeretne :)
Az első széria szereplői:

Szerencsére ezek a babák nem szörnyszerűek,és nagyjából normál színűek,ebben is eltérnek a MH vonaltól.Kicsit talán kevésbé ropiszerűek, és mindenképpen kedvesebb , sőt szép az arcuk. Ha lenne Wishlist-em, akkor menten felírnám rá ezeket a babákat!Nagyon szépnek találom őket.
 A MonsterHigh babák közül nekem jobban tetszenek azok, akik nem annyira hullaszínűek.Nekem Cleo van meg a színesebbek közül , és Toralei. A másik kettő már sápkórosabb: Frankie és LagunaBlue :) De nagyon szeretem őket,nem utolsó sorban a mozgathatóságuk miatt.Ellenben öltöztetni és ruhákat gyártani rájuk nem mindig könnyű.
Most még megmutatok valakit,  Piroska lánya, Cherise Hood.Azt olvastam, hogy Karácsony előtt már kapható lesz(na, nem nálunk,persze )

 És még egy csoportkép:
Még egy pozitívum : nekem mindig az AfterEight , a mentás őrült finom kedvenc csokim jut eszembe a nevükről :)))

2013. október 21., hétfő

Moxie Girlz Rapunzel Bambucnak :)

Bambuc, csak neked :)))
Itt van Rapunzel, és a barátnői is, moxie girlz formátumban :)
Hófehérke, és asszem Hamupipőke. Vagy Csipkerózsika, na nem tudom.


2013. október 16., szerda

Moxie Girlz

Moxie-lányok. Nem nagyon hasonlítanak a megszokott barbie babákhoz, sőt, eléggé mások.
Ők az MGA babái, és tudatosan alakították őket más formára,eltérőre a barbiktól: nagyobb a fejük, testük kicsi és vékonyka,szemük és sminkjük is eltúlzott- mint a Bratz babáké.
 Egy reklámszöveg róluk:"Ismerd meg a Moxie Girl-öket, név szerint: Lexa, Avery, Sophina és Bria. Magabiztosak, pozitívak, bátrak és energikusak.
Egy Moxie Girlz bármit megtehet! "

Nálunk kevéssé ismert és elterjedt ez a baba, de máshol nagyon népszerű, a klasszikus barbinál jóval többet adnak el belőlük.
Eredetileg négy babát lehetett kapni: Lexa, Avery,Sophina és Bria.


Rengeteg féle kiadása van, kapható pizsamás, sportoló, téli szőrmés ruhás, nyári, fürdőruhás,van autója, háza,ezerféle ruhakészlet hozzá, szóval minden, amit csak el lehet képzelni.
Van egy olyan baba, akinek festhető és hosszabbítható a haja. Van akinek a ruhája színezhető, mint a MH festős cuccok. Van olyan is, mint a Swappin style barbie, cserélhető fejű.
Már kistesója is van, mint a barbinak.Láttam már Hallovin verziót, meg Rapunzelt is, nem is folytatom, mindenféle van belőle! Ki ne felejtsem, természetesen fiúk is vannak :) Moxie Boyz.






Nálunk még csak mostanában kezd itt-ott megjelenni a boltokban.
Sajnálatosan , keleten készült belőle(is) egy rettenet ócska utánzat, ezeket már láttam több boltban is, iszonyat rondák szegények, és a dobozra szépen rá van persze írva a nevük, de így:Maxie girlz, (a-val )......Vigyázat, kerülendő, nagy ívben!!
Nagy kár, mert aki véletlenül egy ilyen babát vesz meg "Moxie"-ként, az nem fogja megtudni, milyen szépek, és minőségiek az MGA eredeti babái.
Nekem egy MoxieGirlz babám van, a fekete hajú, zöld szemű Lexa.


A tarkóján ott van a MGA jelzése. A hátán egy kisregény, és sorszám.



 
Egy piacon akadtam rá, rémes állapotban volt, de nevetséges összegért jött velem. A haja egy ökölnyi méretű kócgombóc volt. Már jópár barbihajat bogoztam, javítottam,simítottam,stb, de erről azt gondoltam:vagy rövidre kell nyírnom, és akkor lesz egy rövidhajú babám is, vagy kopaszra, és kap egy parókát.Már nem gond ez sem, csináltam néhányat.

Nagyon sajnálom, hogy nem fényképeztem le , akkor látnátok, hogy milyen volt,és milyen lett. A minőségét mutatja nagyon jól az, hogy a reménytelen kócból , igaz hogy több napig tartó vacakolással, de végül szép, fényes,fésülhető hajat sikerült varázsolnom.Egy barbie-hajjal még megközelíteni sem lehetne ilyen eredményt.
A kóc, már majdnem teljesen kibontva, ekkor kaptam észbe, hogy fényképezni is kellene.
 A hajmennyiségek összehasonlítása:Tristen,Barbie,Lexa
Megfürödve,kibontott hajjal, illatosan :) nagyon sok munka árán :)
 Felöltözve.Ezt a kis ruhát a MonsterHigh Frenkinek kötöttem, Lexának picit rövid.
A haját kibontás után először befontam,8 fonatba.Volt rajta mindenféle szer,állományjavító :) és napokig így volt.Azután mertem újra kibontani, és átfésülni.



Nagyon tetszik még nekem a kis Lexa cipőkéje, egy aranyos kis pink tornacipője van, ez a Bratz babákhoz hasonlóab bokánál lehúzható, így az öltöztetése egyszerű.
Következik majd a másik két Moxie lányzó is.

2013. október 15., kedd

Horgolt nyuszi Áronnak

Egy édes kicsi  kisfiúnak készült ez a nyuszi, a kétéves szülinapjára. Őt most kék árnyalatokban kérték, meg más, fiúsabb színekből. Ilyenre sikerült, remélem, neki is tetszik majd, mint eddig mindenkinek, aki látta :)



2013. október 7., hétfő

Névadó

Azon gondolkodtam el, hogy vajon miért van az, hogy egyik babának azonnal megvan a neve, a másiknak sokáig keresgélem, mire rátalálok a megfelelőre, és nem szép dolog, de vannak, akiknek nem lesz saját neve, csak ilyen-olyan barbie.Ti hogy vagytok ezzel? Na jó, az egy másik dolog, ha egy történethez keresel szereplőt, a neve és a szerepe már előre kitalálva, úgyhogy amikor végre megtestesül, nyilván, a neve is megvan.Én most Ariellel szenvedek emiatt.Nagyon szeretem, szép és formás,a haja nagyon jó minőségű, és boszorkányosan szép vörös! Főleg, ha rásüt a nap. De a neve...nem azért kellett nekem, mert ő egy sellő, mióta hozzánk költözött, nem is volt rajta a sellőruha.Hacsak éjjel, titokban fel nem veszi néha :D  De nem bírom áááriel - nek nevezni :(
Van valami név-ötletetek?
Ez egy katalóguskép róla, itt nem a sellőruhában van, de hogy miért áll terpeszben, azt nem tudom.

2013. október 4., péntek

Várakozááás...!!!

"....Október 2. Egy átlagos,nyugalmasnak ígérkező este.
 A kanapén csendesen, álmosan üldögélő lányok egyszerre csak megélénkülnek, ugrándoznak, sikítoznak, majd kibújnak a bőrükből örömükben.Mi történhetett?
-Minek örültök ennyire, lányok?
 -Hallottunk egy olyan jó hírt, hogy el se hinnéd!
-Ki vele, mondjátok gyorsan, nagyon kíváncsi lettem!!
 -Titok még! Nem mondjuk meeeg!!

Mind egy irányba néznek....Gyanúsak ezek nekem nagyon.Vihognak, ficánkolnak, nem bírnak magukkal.
-Láttok ott valamit, amit én nem??....vagy valakit?  :D
-Ne legyél olyan kíváncsi , mi tudjuk, és kész ! :)
-Na, nem sokra megyek veletek, nem lehet egy értelmes szót kihúzni belőletek.
.....
...de kié lehet az a  tornacipő? Eddig még nem láttam nálunk. De ahogy nézem, mindenkinek nagy lenne a lábára, még Arielnek is.Egy cipőnek lelkendeznek ezek???
-Hehe, hihi, nyihaha.....
-Na jó, ebből elég dinka csajok,megyek nyuszit horgolni."

folyt.köv.