2015. szeptember 3., csütörtök

A Vörös Fonal

Régóta van szinte mindig a kezemen és a bokámon is.
Nem tudom, ki ismeri, ki nem, én most találtam róla egy leírást, és beteszem ide a kis naplómba. :))
Lássuk:


A bal csukló körül viselve, a Vörös Fonal ugyanazon az úton működik ahogy a modern orvostudomány vakcinái. Amikor valamilyen betegség ellen oltást kapunk, a betegség egy gyengült vírustörzsét a vakcinán keresztül kapjuk meg. A lelket is hasonló technikával tudjuk immunissá tenni. A Kabbala azt tanítja, hogy a színeknek speciális frekvenciái és energiái vannak. A vörös például a veszély színe. A Vörös Fonalat sajátos módon a bal csuklónkra kötve, megvédjük magunkat a bármilyen felénk irányuló ártalmas negatívitástól – ez a spirituális vakcina a Gonosz Szem veszedelmes ereje ellen. A vörös szín ennek a technológiának egyik része.
A Vörös Fonalat a bal csuklón viseljük. A kabbalisták felismerték, hogy az energia a test bal oldalán hatol be. A bal kar és kéz az ‘kapás’ fogalmához kapcsolódik, a jobb kar és kéz pedig az ‘adás’ erejét foglalja magába. Eszerint a negatív energiák a test bal oldalán áramlanak be. A Vörös Fonalat a bal csuklónkon viselve a negatív energiákat a behatolás pillanatában feltartóztatjuk. A fonal gondos előírásoknak megfelelően, hét egymást követő, sorozatos csomóban van megkötve, egy-egy csomó azt a hét spirituális dimenziót jelképezi, amely a jelen valóságunkkal van összeköttetésben. Nagyon fontos, hogy egy olyan személy kösse fel a fonalunkat, aki szeret minket, és akiben mi is mélyen megbízunk. Mialatt ők ezt megteszik, mi azt kérhetjük, hogy ez az erő sugározzon ránk és embertársainkra, és jóságot, kegyelmet, hálát, és a Gonosz Szem örök távol tartását kérhetjük a Fénytől.
                                                                                                                             (forrás:internet )

Nemrégen találtam ezt:
Ártó ener­giák so­ka­sága vesz körbe ben­nün­ket, és ezek hát­rál­tat­nak az élet­ben. Egy ősi mód­szer­rel azon­ban meg­véd­he­ted magad a ne­ga­tív ha­tá­sok­tól, s jobb irányba ka­nya­rod­hat az éle­ted. Most el­árul­juk, mit kell ten­ned!


A vörös fonalat a régi kabbalisták ismertették meg a világgal, hatékony védelemként az ártó energiák ellen. A Kabbala tanításai szerint megvéd mások irigy tekintetétől, és saját magunk féltékenységét is segít eltávolítani a lélekből. A féltékenységés irigység negatív energiái a szemen keresztül áramlanak ki, így alakult ki az úgynevezett „Gonosz Szem” fogalma. Ez a negatív energia visszatarthat minket az életben.A vörös fonál alkalmazása a negatív energiák ellen véd. Színe a veszély színe, ezt kis mennyiségben magunkon viselve egyfajta „energetikai vakcinával” óvjuk a lelkünket az erőteljes negatív energiától. Azért kell a bal csuklón viselni, mert az energiák a test baloldalán áramlanak be. A bal kéz a „kapás”, míg a jobb az „adás” szimbóluma.
A fonalat gondos előírásoknak megfelelően, hét egymást követő csomóval kell felkötni, amely a hét spirituális dimenziót jelképezi.
Fontos, hogy olyan személy kösse fel, aki szeret minket, és akiben mi is mélyen megbízunk. A fonalat eddig kell viselni, míg magától le nem esik, ez azt jelzi, hogy betöltötte a feladatát. (Fénykert magazin)
Ez a verzió pedig egy karkötővel egyesített vörös fonal. Nekem tetszik.
Namaste

2015. június 20., szombat

Hobbiról

Nemrég találtam valahol ezt az idézetet, és gondoltam, felírom valahova, hogy meglegyen.

"…A hobbi olyan lényegtelen dolog,
amit az ember olyan komolyan vesz,
mintha a Föld sorsa múlna rajta…”

                                    (Dr. Király Béla /1912-2009./ )

Annyira igaz!
Milyen nagyon fontos, hogy el tudjunk merülni teljesen valami aprócska jelentőségű tevékenységben.
Hogy teljesen ki tudjunk kapcsolódni egy időre a mindennapokból.
Mindegy, mi is az a hobbi, lehet akár a babázás is :)
Csak.... LEGYEN ... ez a legfontosabb.


2015. június 1., hétfő

Festetlen képek

Nem paradoxon, nem képekről lesz szó, hanem babákról.
Babákat mutatok, akik még a 'gyári' , arcfestés nélküli formájukban léteznek, de máris szépek :)
Természetesen, előbb vagy utóbb kapnak ők is egyéni arcfestést, addig ilyen kicsit félkész kinézetűek :)
Először itt van a kis manó Colin, nem tudni biztosan, hogy sandán nézeget, vagy álmos esetleg?
Egyenlőre lánynak néz ki, de ez sem biztos. Annyit tudunk, hogy szereti a szitakötőket, és a sárkányokat. Kedvenc színe a zöld és a natúr színek, és szereti, ha az öltözéke egyféle színből áll. Egyenlőre ebből nem sokat látni, mert egy  kölcsön testtel kell megelégednie , kölcsön ruhákkal.
Kellően utál is ezért mindent és mindenkit.






2015. április 16., csütörtök

....waiting for the delivery....

Vár, és várakozik, nem tud semmi értelmessel foglalkozni, és tízpercenként nézegeti meg a Track and Trace-n, hogy merre jáár????

Ez egy ilyen kétéltű állapot, naagyon jó persze, hiszen juhéé, jön végre!
De aggódás is van rendesen, miért nincs még itt, nehogy baja essen, el ne kutyulják már valamelyik postán, mint a legutóbbit, aztán plusz két hét izgalom, mire kézbe vehettem, stb...

ismerős érzés?  :)

2015. április 15., szerda

Barbie S&M

A hülyeségnek nincs határa???

Nincs.

Nézzétek ezt, és szerintem mindenki elborzad.Most miről is beszélünk?
Ártalmas a média, az internet, a mutogatós bácsik, és még egy sereg negatív hatás, amiktől nem győzzük megvédeni a csemetéinket.
Erre megjelenik ez a JÁTÉKbaba ??? Szado-mazo Barbie ???
Miféle eltorzult agyszülemény ez?
Láttátok már? 
Ja, és még egy gyöngyszem, legyen annak a kisgyereknek valami jó kis játéka, nem? Ijesztő.

2015. április 13., hétfő

Blythe új ruhája



Kézbe került egy picuri baba, a LPS Blythe. Már tavasz van, de ő még mindig a kis polár együttesében izzadozik,mint ezen a régebbi képen látszik.















Így aztán előkaptam egy kis gombóc lila fonalat meg horgolótűt, és  gyorsan készítettem neki egy kis lengébb ruhát.





A méret érzékeltetése miatt tettem mellé egy vonalzót.

Jöhet most már a tavasz :)





2015. március 23., hétfő

Yuuu egy éves

Telt múlt az idő...
Március 10-én már egy éve, hogy megérkezett a legkedvencebb :)
HBD Yuuu ! :) <3

2015. március 4., szerda

Amigurumi horgolt állat

Nagyon jó móka ez!
Amigurumi magyarul kb apró-horgolt-lényecske vagy állatka. Elkezdtem horgolni, és csak jönnek az újabb ötletek egymás után, aranyosak, mindegyik külön kis egyéniség, szeretem őket csinálni. .A belsejükben műszálas töltet van, hogy moshatók is legyenek.Készülnek baba-verzióban, puhábbra tömve, hogy az apró babakezek is meg tudják őket jól fogni, és hímzett szemekkel, hogy semmi lerágható ne legyen rajtuk. Másik  típus ami 'felnőtteknek' készül, ott már gyöngyök,gombok,egyebek is vannak, és a tömés is erősebb lehet.
Néhányukat most meg is mutatom.
Már sok lényecském új helyen lakik, merthogy megtetszik valakinek, és költözik :) , illetve horgoltam sokat rendelésre is.
Ha szeretnél magadnak vagy ajándékba valakinek, szólj nyugodtan :)