2017. október 31., kedd

Hajbeültetés

Átváltoztatjuk c. műsor következik.
Ez a kis horgolt babácska már több, mint két éve készült. De, amikor horgoltam, történt egy szomorúság az életemben, elvesztettem valakit. Mindentől elment a kedvem, és minden készítményem abbamaradt egy időre. Így maradt ő is befejezetlenül, kis szerencsétlen állapotban, szegényke. Na, ma elkaptam, és elvittem hajbeültetésre :) A haja színe élőben csodaszép türkizkék, vagy olyan zöldes-kékes-vízszínű, sajnos, nem tudtam jobban fotózni.
Ilyen volt régen:


Valami sapi volt a fején, mivel nem volt haja.
És itt már kezdődik a műtét:
Kis idő múlva pedig ez lett belőle, rengetegsok kékes sörényke, végül még egy kis mosoly is sikeredett.
 Fülecskék szép hegyes végűek, ahogy illik egy elf kisasszonyhoz. Kezei babásak, egyszem hüvelykujjal. A feje forgatható megoldással készült. Az egész kismanó tetőtől talpig alig 15 centi magas.

 Kölcsön pulcsi Blythe-tól, a szoknya pedig barbie - nem látszik, de hónaljig fel van húzva, mert rettentő nagy neki :)

Na ugye, így azért jobban érzed magad?






Mécsestartók, mert eljött az ideje



Megint ősz van.
És megint november eleje, Mindenszentek, Halottak napja, Halloween.
Növekszik a sötétség, a ködös, hideg, esős időben szinte automatikusan egyre több mécsest gyújtunk. Csak, mert kell.
Idén nekem most nem akar Halloween-es vidám, töklámpásos hangulatom lenni, sajnos, most a Halottak Napja az aktuálisabb, ebből a gödörből próbálok kimászni, egyenlőre még nem sikerül.

Ma a kezembe akadt egy kis csomag valami kötözőszál, még régebben vettem dekoráláshoz, de megmaradt. Na, most meg is horgoltam mécsestartónak, miután éppen horgolós korszakom van.

 
Egy kiürült mustáros pohár maga a tartó, de benne az égő mécses olyan semmilyen volt, így elkezdtem a ruháját horgolni. A szál valami papír féleség, nem raffia, elég vastag és merev, nehéz volt vele bánni. Jó vastag a tű is hozzá, 6-os. Mintha egy ceruzával horgolnék.Viszonylag szorosra kellett méretezni, hogy ne csússzon le a lefelé kissé szűkülő formájú üvegről.
Ennyi maradt a "fonalból".
Elkészült gyorsan, mehet bele a mécses. Most már azért jobban néz ki. A minta a legegyszerűbb, rövidpálca-egy láncszem végig a soron. 24 láncszemből áll a kezdő kör, és sormagasítás nélkül, körben spirálvonalban horgoltam.
Van egy másik hasonló mécsestartóm is, ő egy szép íves kis üveg alapra , azt hiszem felvetőfonalból készült. Ez viszont, látjátok, kötve van, nem horgolva, kis sima bogyós mintával. Itt az üveg pocakossága jól tartja, nem csúszik le. Egyik mécsestartónak sincs alja, mert stabilabban állnak a saját, üveg talpukon. Így a díszek csak kis mintás hengerek tulajdonképpen.



Itt pedig kettesben világolnak. Hogy a ma hazalátogató kedves szeretteim gyönyörködhessenek bennük. Mert, azt mondják, ma hazalátogatnak, annak a napja van, október 31.-e.
Hiányoznak
Még egy kép, bár telefonnal nem nagyon lehet minőségi fotókat készíteni, de talán a hangulatot érezni így is.

Vidám Halloweent mindenkinek, és gondoljunk szeretettel azokra, akik nincsenek velünk már itt, ebben a létformában. 

2017. augusztus 25., péntek

Egy találkozó képei

Babagyűjtők találkozójáról van szó. Igen, ilyen is van bizony, sőt, most volt az ötödik már. Most végre én is el tudtam menni, és mondhatom, nagy élmény volt.
Bogi vállalta idén a házigazda szerepét, meg volt hirdetve tombola, babaszépségverseny, és babázás minden mennyiségben :) Kezdődhetett a tervezgetés, ki melyik babáját hozza el, ki kit szeretne élőben látni, kézbevenni, megcsodálni.
De, nem is számítottam ennyi rengeteg sok babára! Minden lehetséges helyen csapatosan tanyáztak a mindenféle barbik, MH, kicsik-nagyok, még nagyobbak, reborn és gyerekbarbie, nem is tudtam mindent jól lefotózni.





Én nagyon kíváncsi voltam a Flavas Barbiera, mert még csak képen láttam eddig, és olyan különlegesen szépek! Adélnak hála, most aztán volt belőle egy csomó. Nekem nagyon tetszettek!

Másik vágyam a nagyi Barbie látása, most belőlük is eljött egy népes csapat, sőt nagypapák is voltak, le is fotóztam őket is. Azt hittem.De csak most látom, hogy addigra már a vidám tengerészek foglalták el a szobát :)

És hát, a Götz babák és más nagyobbacskák is szép számban eljöttek, legnagyobb örömömre :)
Így Emily trécselhetett velük egy kicsit.

A Moxie Teenz lányok, na igen... Tristen és Arizona. Eleinte szép illemtudóan viselkedtek, de amikor meglátták Gavint, szabályosan lerohanták :) Bár nekem úgy tűnt, volt aki csak a cipőjét szerette volna megszerezni :)
Külön meglepetés volt nekem a kis Paola Reina baba, akit Orsi hozott magával.Miután mostanában szerettem bele a Corolle Les Cheries babákba, és ő kb. ugyanaz a méret, nagyon cukik együtt is, ruha-cipő méretük egyforma, lehetséges, hogy egyszer hozzánk is jön majd egy :)Egyenlőre, most egy kis vöröske Corolle babával lettem gazdagabb, köszi Orsi, hogy elhoztad nekem :)
Felsorolni sem tudom, mennyi érdekes és különleges baba volt abban a szobában :) és hozzá jókedv, beszélgetések, ismerkedés egymással, a babákkal, babaruhák és cipők próbálása, cserebere, igazán egy nagyon jó hangulatú nap volt! Cipőpróba. Jól állt neki a pillangós cipőke, alig akarta visszaadni :)
Felnőttek, amikor játszanak :)






A korosztályokról csak annyit, hogy másfél éves volt a legfiatalabb résztvevő  és a két másik kislánnyal együtt tündéri aranyosan játszottak közöttünk. Sajnálom, hogy róluk nem készült néhány kép, mondjuk, amikor betelepedtek a játékbaba ágyikóba :)
Hogy éhen ne haljunk, mindenki vitt valami finomságot, és Bogi anyukája pedig sütött nekünk nagyon fini pizzás csigát.
Nem csak babák voltak, ezek a hímzések pl. nagyon szépségesek, meg is mutatom.
A nap végén, kissé elfáradva, mindenki illedelmesen mosolyog.

De aztán...Tündi bedobta magát, és lett nevetés is :)
A szépségverseny résztvevői kezdenek gyülekezni a felső polcon. Sajnos, nem mindenki fért rá a képre :( Szavazás után eredményhirdetés, és a győztes kapott szalagot-koronát-virágcsokrot. Ahogy kell :) A neve annyira hosszú, hogy képtelenség megjegyezni.

Ő ugyan nem nyert, de nekem nagyon tetszik!
 Gyönyörűséges baba, aki csak messziről szemlélte a zsibongást.

Végül, egy istenien aranyos duci énekesnő, kedvencem lett ő is!
Összességében, egy nagyon kellemes , vidám nap volt, régi és új ismerősökkel, barátokkal, és rengeteg babával.
Köszönöm nektek!
Ez a hobbi lényege. Egy téma köré gyülekezve-ami most itt a játékbaba volt éppen- egy csapat ember jókat beszélgetve, vidáman, együtt tölti az időt.
Kell ennél több?
❀❀❀
Utóirat: előkerültek a nagyik! 😀












2017. augusztus 24., csütörtök

Kötött babaruhák Blythe méretben

Most ebbe a posztba beömlesztek egy csomó elkészült kötött  babaruhát. Főképpen a Blythe babára készültek, már elvittek belőle  jópárat, de azt gondoltam, legyen itt egyben róluk egypár kép. Tervezem, hogy valami külön helyet nyitok ezeknek.
Bagolysapi sállal. Készült egy cicás is, egy igazi babának :) de ez a baglyos most játékbaba méret.


Work in progress hústűvel 😅











 Ez az előzőleg említett hajszálvékony moher pulcsi, nyakánál kezdtem kötni.


 Színátmenetes gyapjúfonalból kabát-pulcsi Blythe méretben.









 Blythe új kötöttekben őrzi a szappanokat :) Ki merészelné elcsenni?
 Játszónadrág kertésznadrág bő szárral jumpsuit vagy nemtudommi.Kötött párnák,ágytakaró.